Következő események

szept
22
okt
04
Ahhoz, hogy a direkt kommunikáció elérje célját, ne csak ellenállást váltson ki a csapat részéről, nem mindegy hogyan működtetjük. S ha felüti a fejét az ellenállás a teamcoachingban, jól kell tudnunk vele bánni. Esettanulmányok alapján nézünk rá közösen minderre.
nov
07
Pályázz előadónak! A 2023-as ICF Coaching Konferencián megállunk egy pillanatra a sodró változások közepette. Megállunk, ünneplünk, és előretekintünk: 15 éve született meg az ICF Magyar Tagozata. Gondolkodjunk közösen arról, hogy mit érdemes megtartani és továbbvinni, és hol van szükség a megújulásra önmagunkban, közösségünkben és együttműködéseinkben.
nov
22
A műhelymunka ideje alatt ránézünk, mit tehetünk magunkért, ha a coaching során benyomódik az „elég jó vagyok-e?” gombunk és milyen intervenciós lehetőségeink vannak a jelenben akkor, ha az ügyfél témája az álruhás vagy a már felfedett szégyen. A szégyenérzettel az itt és mostban dolgozunk, jövőfókusszal.
febr
21
„A félig kimondott igazságok: a középszer igazságai…” (Csoóri Sándor). Azaz a mesterihez teljesen kimondott igazságokra van szükség. Hogyan lehet ezt a lehető legtisztábban, teljes partnerségben csinálni? Ezt fogjuk körbejárni és gyakorolni, ha eljössz.

Előző események

2023
jún
07

Coachoktól coachoknak őszintén! Folytatjuk az ismeretterjesztést, az első nagy sikerű alkalom után hamarosan újra találkozhattok velünk! A második alkalommal az ügyfélszerzés kérdésit járjuk körbe egy órában, ezután egy órás kérdezz-felelek következik. 

2023
máj
25

A workshopon minden lépésben tapasztalati tanulás és tréneri input kombinációjában haladunk: megnézzük egyfelől, hogyan épül lépésről lépésre a coach és az ügyfél egymásra hatásában az ügyfél új története egy coaching ülésen, másfelől mit tehetünk azért, hogy személyes transzformációját támogató módon tudatosan „szeressük” az ügyfelünket.

2023
máj
15

Open yourself to new learning and experiences. Join the global coaching community from May 8 – 14, 2023 to celebrate the power and impact of professional coaching during International Coaching Week. This panel discussion will focus on spirituality in coaching. We will introduce both the Christian and Buddhist tradition as path for self-transformation. Then, we will shortly share elements from the framework of both wisdom traditions. 

2023
máj
15

Talán mindannyiunk számára ismert téma a gyermekkori bántalmazás, ám bántalmazó viselkedéseink lépten nyomon jelen vannak felnőttkori kapcsolatainkban, amik beszivárognak a szakmánkba is. Megjelennek az ügyfeleinkkel való kapcsolódásban, csoportjainkkal és csapatainkkal való munkában, és természetszerűleg, mi coachként is használhatjuk a bántalmazást eszközként kisebb-nagyobb formában tudatosan, vagy tudattalanul.

2023
máj
12
2023
máj
10

Many coaches do speak English (or any other language for that matter), they rarely endeavor to start coaching professionally. This is often related to their language learning experience and their internal expectations on what good coaching is. In this workshop we aim to identify the internal barriers to enter the international marketplace from both as a language learner and coaching perspectives.

2023
máj
08

Kitartunk. Hozunk egy döntést egy csapat, egy vezető, egy coach mellett. Fontossá válik, amit képviselnek, vonzó lesz, ahogy működnek. Tanulunk, fejlődünk általuk. Kik ők? Mit képviselnek? 2023-ban ismét személyes jelenléttel rendezzük meg az évek óta több száz vezetőt, HR szakembert és coachot vonzó HR Brand(em) Konferenciát!

2023
ápr
28

A nemzetközi coaching piac demokratizálódásának köszönhetően, immár a magyar coachok is dolgozhatnak nemzetközi ügyfelekkel. Számos kiváló coach azonban nem lép ki a nemzetközi piacra és ennek nem a nyelvtudás hiánya, hanem a nyelvhasználathoz köthető hiedelmek a fő oka.

2023
ápr
25

Ezen az eseményen a Teamcoaching kompetenciákat kívánjuk górcső alá venni, és azt megvizsgálni, megmutatni, hogy a gondolati nyitás, a teamcoaching kompetencia szintű gondolkodás hogyan jelenik meg az ACTC minősítési folyamat részét képező vizsga során. Nem kevésbé pedig, hogy miként is támogatja a teamcoaching kompetenciák mélyebb ismerete a munkánkat kint a terepen.

2023
márc
28

Személyes esemény!
Miben hasonlít egymásra egy coach és a világ egyik legjobb nyomozója? Sokkal több mindenben, mint elsőre gondolnánk. Az interaktív workshopon sorra vesszük, mi mindent tanulhatunk a detektívzsenitől és hogyan lehetünk látszólag eszköztelenül is a legjobb coaching eszközök birtokában.

Belépés

Elfelejtettem a jelszavam