Az ICF Magyar Tagozata 2008-ban alakult, majd három évvel később, a régióban harmadikként elnyerte az ICF központjától az okleveles tagozat (Chartered Chapter) státuszt. Jelenleg már közel 150 fővel dolgozunk a coachingért és tagságunk fejlődéséért. A dinamikusan növekvő szervezet meghatározó szerepet tölt be a hazai coaching szakmában, elsősorban a nem csak tagjai számára szervezett rendezvényeivel (coach klubok, továbbképzések, kompetencia fórumok és coaching konferencia), hírlevelével, közösségi és társadalmi szerepvállalásával.
Alapító és aktív tagszervezete vagyunk a 2012-ben alapított Magyarországi Coach-szervezetek Szövetségének, mely piaci önszabályozó szervezetként a Magyarországon kialakult coaching kultúra minél szélesebb körben történő elterjesztésére jött létre.
2012-ben az ICF központja ‘Chapter Award’-dal ismerte el a tagozat által a MALÉV volt dolgozóinak nyújtott pro-bono coaching támogatást.

2015-ben pedig az AmCham projektért az ‘I Care For Award’-ot, Small Chapter kategóriában.

2016-ban ‘In recognition of excellence and inspiration’ díjat kaptunk: az ICF Magyar Tagozata az elmúlt évben szervezett közel 20 előremutató szakmai programmal, példaértékű együttműködésekkel, innovatív kezdeményezésekkel, és a mindezt keretbe foglaló hatékony kommunikációval jelentősen hozzájárult a professzionális coaching szakma sikeres népszerűsítéséhez.

2020-ban Az ICF Magyar Tagozata és a Budapesti Metropolitan Egyetem (METU) közös kezdeményezése, a Next Gens! – közösen a jövő HR generációjáért elnevezésű CSR-program nyerte el az ICF nemzetközi szervezetének Gift of Coaching díját. Az elismerést olyan hatásos jószolgálati coaching kezdeményezéseknek ítéli oda az ICF Foundation, amelyek változást hoznak a világban, valamint a helyi közösségekben. A kezdeményezésről és a díjról a részletek itt olvashatók.

2020-ban két elismerésben is részesültünk! Az ICF Magyar Tagozata egyike a 2019-es ICF Chapter Recognition Program (ICF Tagozat Elismerési program) kitüntetettjeinek!
Ezt a díjat rendszerint az év első felében megrendezett ICF vezetői világtalálkozón (Global Leaders Forum) adják át, de 2020-ban a járványhelyzet miatt ez a program átkerült az év második felére, és természetesen az internetre. A Chapter Recognition Program kitüntetettjeit a tagozatok által beadott éves tagozati működési jelentés (annual Chapter Activity Report) alapján választják ki, és az ICF magas színvonalon teljesítő tagozatai iránt támasztott követelmények alapján értékelik. Ez a következőket jelenti:
- Vonzó és hiteles módon képviseli a professzionális coachingot a helyi közösségben
- A magas színvonalon teljesítő tagozatok tulajdonságait mutatja és ezek alapján működik (agilitás, adaptabilitás, számonkérhetőség, fenntarthatóság, törődés, innováció és jelentőségteljesség)
- Fenntartható vezetést működtet
- Életképes pénzügyi működést biztosít
- Saját kultúrát határoz meg és működtet
- Biztosítja a működés infrastruktúráját

Tevékenységeink:
- Évi négy ICF Coachklub (nyitott szakmai program, hazai vagy nemzetközi vendégelőadóval)
- Évi négy ICF Kompetenciafórum (zártkörű, a tagok számára szervezett, az ICF Coach Kompetenciákra fókuszáló tanulási alkalom, nemzetközileg akkreditált tagjaink facilitálásával),
- Master Approach Program (MAP) MCC coachokkal
- ICF Coaching Konferencia
- ICF HRBRAND(em) Konferencia
- Mentoring progamsorozat
- Nemzetközi kutatási eredmények hazai bemutatása
- Élő online és offline szakmai közösség (LinkedIn és Facebook csoport, kapcsolatépítő rendezvények)
- Kapcsolattartás külső képzési szolgáltatókkal a tagok továbbfejlődési lehetőségeivel kapcsolatban, ajánlatok meghirdetése (akkreditációs felkészítés, továbbképzési CCEU pontgyűjtés)
- Helyi etikai bizottság működtetése
- Jószolgálat – Társadalmi felelősségvállalási kezdeményezések (pro-bono coaching)
- A Szakmai Kódex aláírójaként más hazai coaching szakmai szervezetekkel közös munkavégzés az önszabályozásért
- Szakmai blog (publikálási lehetőség a saját blogon és a HR Portál ICF Coach Klub blogján)