A Hősök Tere Alapítvány tréningjei pedagógusokat készítenek fel arra, hogy felelősségvállaló, egymásra odafigyelő, pozitív gondolkodású fiatalokat neveljenek.

Jár az ötös! című új programuk célja, melyet a Flow Alapítvánnyal közösen indítottak, a tanárok önbecsülésének és társadalmi megbecsülésének növelése. A pedagógusok és rajtuk keresztül a fiatalok támogatása olyan értékek erősítésében, mint a felelősségvállalás, pozitív gondolkodás, kitartás. 

Ennek során segítő beszélgetést kínálnak azok számára, akik elakadtak vagy elkeseredtek, és szeretnék megtalálni a saját megoldásukat abban a nehéz helyzetben, amelyben most a pedagógusok vannak. Vagy egyszerűen beszélgetnének valakivel, hogy jobban érezzék magukat.

Az ICF Magyar Tagozata Jószolgálati Csapata csatlakozott a Jár az ötös! programhoz, így az ICF tagjaként Neked is lehetőséged van támogatni a pedagógusokat.

Vegyél részt a programban, amelynek keretében pro bono 5 alkalmas egyéni vagy csoportos coaching folyamatban kísérhetsz egy-egy pedagógust vagy tanárcsoportot. A szervezők tapasztalt coachok jelentkezését várják, akik gyakran tartanak meg nehéz helyzeteket és magabiztosan kezelik kompetenciahatáraikat. A program június végéig tart, és Tőled függ, hány folyamatot vállalsz.

Ha szívesen jelentkeznél, kérünk, jelöld ezt a 2023. első féléves CSR programokat tartalmazó űrlapon:

Ezt követően juttatjuk el Részedre a Hősök tere Alapítvány jelentkezési formját, amelyen egy rövid bemutatkozót is megadhatsz magadról, hogy felkerülhess a program honlapjára, ahonnan a pedagógusok választanak maguknak segítő szakembert. A coaching folyamat egyéni ütemben zajlik, megállapodás alapján online vagy személyesen, és egy értékelő visszajelzéssel zárul, melyhez az űrlapot szintén biztosítjuk Számodra.

Köszönjük, ha tudásoddal, időddel támogatod a “Jár az Ötös!” pedagógusokat támogató kezdeményezést!

Belépés

Elfelejtettem a jelszavam