Évösszegző – Ünnepi Jókívánságok

EREDMÉNYEINK

2018-ban az Elnökség azt a célt tűzte ki maga elé, hogy a töretlen szakmai színvonal megtartása mellett méltóképpen ünnepelje meg az Egyesület fennállásának 10. évfordulóját.

Minden eddigi rekordot megdöntve, több mint 1000 résztvevővel, 31 sikeres rendezvényt bonyolítottunk le, amely azt jelenti, hogy a nyári és a karácsonyi pihenést leszámítva alig volt olyan hete az évnek, amire ne lett volna szakmai tanulási lehetősége az ICF Magyar Tagozata egyesületi tagjainak.

Eseményeink eddig is széles palettája idén tovább nőtt, Szabó Gabi MCC vezetésével elindult a Bátor Vezetők klubja, amely terveink szerint állandó résztvevő marad a jövő évi naptárban is, mint ahogy a nagy érdeklődésnek örvendő HR BRAND(em) Konferencia is.

Büszkék vagyunk rá, hogy saját konferenciáink mellett, a harmincegy esemény egyike lehetett az ICF – Hogan együttműködésből született, kétnapos Future of Coaching in Organizations nemzetközi konferencia. Csetneki Csaba PCC és Nagy-Józsa Dorottya ACC szervezésével harmincöt ország 150 résztvevője gyűlt össze két nap közös munkára az Akvárium Klubban, ahol 25 nemzetközi előadótól tanulhattunk, ismerkedhettünk meg a coaching jövőjével.

A hazai coach szakma fontos eseménye minden évben az ICF Coach Konferencia, mely idén a Sokszínűség témakörét járta körbe, Tagozatunk számos jeles képviselőjének előadása, workshopja mentén. Méltó ünneplése volt ezen egész napos esemény az ICF Magyar Tagozatának 10. születésnapja alkalmából!

Az év közepén elbúcsúztattuk Kommunikációs Igazgatónkat, Nagy Nórát, aki ősztől Kanadában folytatja pályáját, ezúttal és még egyszer köszönjük azt a szakmai munkát és professzionizmust, amivel támogatta csapatunkat! Nóra helyét Bőtös Balázs ACC vette át Megbízott Kommunikációs Igazgatóként ősszel. Balázsnak, és titkárunknak, Bezerédy-Herald Balázs ACC-nek rengeteg munkája van abban, hogy ennyi helyen és időben találkozhattunk 2018-ban.

CSR programjainkat az év során Séra Attila PCC koordinálta, neki is köszönhetően a tavaszi civil szervezetek mellett ősszel a Magyar Szervátültetettek Szövetségének vezetői is bekerülhettek az ICF pro bono coaching programjába, valamint tovább folytatódott a Semmelwies Egyetem hallgatóinak támogatása is. Ezúton is köszönjük mindannyiotoknak, hogy önkéntes munkátokkal támogatjátok a szervezeteket!

Az új programok mellett a régieket is folyamatosan igyekszünk frissíteni, idei évtől a  havi szupervíziós lehetőségeket is felváltva tartották önként jelentkező mentor-szupervízoraink, akiket személy szerint is felismerhettek kommunikációs Balázsunk profi ábráján.

Utoljára, de semmiképpen sem utolsósorban pedig van még egy számunk, amire nagyon büszkék lehetünk, idén 63 (nem tévedés, hatvanhárom!) személlyel bővült az egyénileg minősített coachok száma: 57 ACC, 5 PCC és 1 MCC minősítést szereztek meg 2018-ban az ICF Magyar Tagozatának tagjai! Szívből gratulálunk mindenkinek!

A minősítések megújítását támogatandó idén összesen 48 CCEU pont volt megszerezhető programjainkon. A minősítésekhez most már tíz nemzetközi vizsgát tett, magyar nyelvű assessor áll rendelkezésünkre, bármilyen minősítéssel kapcsolatos kérdésekért továbbra is keressétek Kákonyi Anett PCC-t, aki csapatával felel minden akkreditációval kapcsolatos kérdésért, legyen az egyéni, vagy a képzésekre vonatkozó.

Az alábbiakban találjátok az idei eseményeink rövid összefoglalóját, kérdéseitekkel, javaslataitokkal továbbra is kérlek forduljatok hozzánk, illetve a programok szervezéséhez folyamatosan várjuk a segítséget tőletek is.

Dolgozzunk rajta közösen, hogy 2019-ben újra rekordot dönthessünk!

Építsük együtt a hazai coaching minőséget szakmai szervezetünkön keresztül!

Belépés

Elfelejtettem a jelszavam