
„Ha képes vagyok létrehozni egy bizonyos típusú kapcsolatot, a másik személy fel fogja fedezni önmagában azt a képességet, amellyel ezt a kapcsolatot növekedésre használhatja, személyisége fejlődni fog.” Carl Rogers
Széles körben szerezett munka és élettapasztalatom folyamatosan ráébreszt a reziliencia fontosságára. A különböző kultúrák közötti különbségek megismerése és megélése Indiában, Görögországban és most Franciaországban nyitottá és elfogadóvá tett. Eddigi életem során többször kezdtem mély vízben, és vittem sikerre a terveimet, ami megerősített abban, hogy merjek álmodni, s az álmaim követni. Az útkeresés során egyre jobban megismertem magam és a világot, mely körülvesz. Ezért tűztem ki célul, hogy abban támogatom ügyfeleim, hogy vállalva önmagukat, merjenek változni és változtatni, bízzanak magukban és képességeikben! Számomra a coaching egy olyan partneri együttműködés, mely a bizalomra épül. A coaching folyamat egy önfejlesztő út, ahol felfedezéseket tehetünk és olyan erősségeink, képességeink fognak a felszínre kerülni, amelyekre korábban nem is gondoltunk. Tartós szemléletváltással gazdagodhatunk, mely végigkísér a siker felé vezető úton. Az eredmény a motiváltság, a mélyebb önismeret, az önbizalom növekedése és határozott lépések a kitűzött cél felé.
.
Szakmai tapasztalatok, munkahelyek
- Freelancer Expat Coach -Business and Life
- Training Coordinator, Tesco Business Services & Technology (Hungary)
- Hitoktató, Magyarországi Evangélikus Egyház
- Piackutató, Account Manager, Gfk Hungary
- Marketing Manager, Saveas Hungary
- Marketing és értékesítési képviselő, Sagem Hungary (Görögország, Athén)
- Marketing aszisztens, Coca-Cola Company
- Nagyköveti és konzuli asszisztens, Külügyminisztérium - Nagykövetség, (India, New Delhi)
Tanulmányok
- 2022. Coach-Üzleti edző - Eötvös Loránd Tudományegyetem
- 2020. Modern Human Resource Management-Recruitment and Selection Process - Alison
- 2018. Katekéta és lelkipásztori munkatárs - Evangélikus Hittudományi Egyetem
- 2011. Szociológia - Eötvös Loránd Tudományegyetem
- 2000. Közgazdász, Vállalkozásszervező - Kodolányi János Főiskola
Fontos még rólam tudni, hogy
Fontos része életemnek a társadalmi felelősségvállalás, ezért coachként is önkénteskedem civil szervezeteknél. A mentális egészség mellett elengedhetetlenül fontosnak tartom a fizikai egészséget is. Folyamatosan fejlesztem önismeretem, gazdagítom coaching eszköztáram. Jelenleg Franciaországban élünk két kamaszlányommal és férjemmel, akik otthonunkban is teret engednek coaching szemléletem gyakorlására.
- Nyelv:
- magyar, angol
- Régió:
- Franciaország - Lille, Online határtalanul
- E-mail cím:
- brigittahidasi@gmail.com
- Telefonszám:
- +36309145135
- Honlap:
- Facebook:
- https://www.facebook.com/expatbrigitta