

Brief coachinggal dolgozom vezetőkkel, vezetői és felsővezetői csoportokkal. Vezetőképzésben, burn-out prevenciós programokban is használom a brief coachingot. Briefcoach-képzéseket is tartok pszichológusoknak, vezetőknek.
Szakmai tapasztalatok, munkahelyek
Színházi újságírásból, kommunikációból érkeztem a coaching területére.
Hat éve dolgozom vezetők, felsővezetők coach-aként, egyéni folyamatokban. Saját cégemmel, a Sungrow Kft-vel dolgozom.
Megoldásközpontú brief coach vagyok: nap mint nap tapasztalom a célokon, erősségek és előrelépések hangsúlyos elismerésén alapuló beszélgetésvezetés erejét, lendületét, vezetői és szervezeti kultúrát formáló hatását.
Foglalkozom vezetői, felsővezetői csapatok hosszabb távú fejlesztésével, támogatásával, szintén brief coachinggal.
Vezetek vezetők személyes energiaszintjét karbantartó, rezilienciáját fejlesztő csoportos coaching programokat, tanítok brief coaching eszközöket vezetőknek.
A Solutionsurfers Magyarország egyik alapítója voltam, s két évig együtt dolgoztam a Samling Solution csapatával.
A Magyar Pszichológiai Társasággal együtt nemrég indítottuk „Brief coaching a szervezetben” című programunkat, melyben megnézzük a brief coaching szervezeti alkalmazási lehetőségeit is.
Tanulmányok
A következő coaching irányú képzéseket ajánlom, saját tapasztalataim alapján:
- BRIEF Summer School, London
- ACC-PCC ICF coachvizsgára készítő brief coaching program, Solutionsurfers
- Megoldásközpontú teamcoach képzés, Solutionsurfers
- Brief coach képzés, Solutionsurfers
- Appreciative Coaching képzés, Ann Clancy és Jacqueline Binkert
- SOLWorld nemzetközi konferenciák (www.solworld.org)
- SOLWorld nemzetközi summer retreat-ek (www.solworld.org)
Publikációk
Reziliencia és fenntartható egyensúly turbulens helyzetekben. Megoldásközpontú energia-menedzsment
Megjelenik majd a következő kötetben: Brief and Simple: SolutionFocus in Organisations
Mi a brief coaching? HR Portál, 2010. augusztus
Fókuszban az ügyfél önszerveződése: Megoldásközpontú brief coaching
Módszertani kézikönyv coachoknak és coaching szemléletű vezetőknek, kiegészítés. Szerkesztette:Komócsin Laura
Megoldásközpontú coaching: így látja a coach és a HR-es HR Portál, 2011. március
Csak gyorsan
Megjelent: 77 tanulságos történet vezetőkről, coachokról és tanácsadókról. (Manager Könyvkiadó, 2010)
Munka és boldogság. Interjú Csíkszentmihályi Mihállyal Stílus és lendület 2009 november
- E-mail cím:
- tegyi@solutionfocus.hu
- Honlap: