

Időm nagy részét a Coach School irányításával coachok képzésével, egyéni és csoportos coaching-gal, tréningek tartásával töltöm. Az ICF-n belül 2013 óta tagja, 2018-2020 pedig Igazgatója vagyok a Magyarországi CSR csapatnak, emellett Assessor és Mentori szerepet töltök be az ICF Global kötelékében.
COACHING Hitvallásom / Filozófiám: Számomra a coaching egy olyan kapcsolat, amiben jól érzem magam, hiszek abban, hogy képesek vagyunk változtatni a hozzáállásunkon, amitől mi magunk és a kapcsolataink is jobbá válnak.
2012-ben kezdtem pályafutásomat a coaching, tréning szektorban, korábban 15 évet töltöttem az FMCG (Fast moving consumer goods) területen, ahol voltam alkalmazott és vezető, csapattag és vezettem csapatokat is. Utólag elmondhatom, hogy a coaching szemléletű vezetést alkalmaztam, számomra mindig fontos volt a partneri viszony és a jó hangulat.
2011 ben döntöttem úgy, hogy coach és tréner leszek, a Coach Akadémián lettem Kvalifikált Business Coach, ezután pedig megalapítottam a saját cégemet. 2015-ben megszereztem a szakmánkban nagyon fontos ACC, 2016-ban PCC, 2020-ban pedig az MCC (Master Certified Coach) nemzetközi minősítést, eddig több mint 3500 óra tapasztalattal rendelkezem egyéni és csoport coaching területén. 2016-ban több éves oktatói tapasztalattal és hittel, megalapítottam a Coach School-t, ahol évente több helyszínen (Bp, Szeged, Gyöngyös, Kecskemét, Tata) indítunk coach képzést, 2017-től Online formában is.
Szakmai tapasztalatok, munkahelyek
- ICF HUNGARIAN CHAPTER / CSR DIRECTOR
- ICF ASSESSOR
- COACH SCHOOL / ALAPÍTÓ, COACH TRÉNER, MENTOR COACH
- SM COACH – ÜGYVEZETŐ / BUSINEES COACH (MAGYARORSZÁG)
- PRÉMIUM ÉLELMISZER KERESKEDELEM – SALES MANAGER (MAGYARORSZÁG)
- ITAL NAGYKERESKEDELEM – SALES & MARKETING MANAGER (BUDAPEST)
- BOLS HUNGARY – REGIONAL SALES MANAGER NY-MO.
Tanulmányok
- MCC Coach – ICF Nemzetközi minősítés-2020
- Scrum Master-Kürt Akadémia - 2020
- Certified Professional TriMetrix Analyst - TTI Success Insights - 2018
- Assessor – ICF Nemzetközi minősítés-2017
- PCC Coach – ICF Nemzetközi minősítés-2016
- Tréner-Teamcoach-Facilitátor - Legacy -2015
- ACC Coach – ICF Nemzetközi minősítés-2014
- PFS Partners – DISC Trainer-2013
- Coach Akadémia – Kvalifikált Business Coach – 2012
- Közgazdász (Kereskedelem és Marketing) - KRF – 2011
Fontos még rólam tudni, hogy
- Egyéni és csoportos coaching http://coachschool.hu
- Business Coach képzés http://coachschool.hu
- Online Business Coach képzés http://coachschool.hu
- Mentoring ACC-PCC felkészítés http://coachschool.hu
- Tréning számos témában http://www.cometgroup.hu
- DISC alapú tesztek alkalmazása
- E-mail cím:
- attila.sera@smcoach.hu
- Telefonszám:
- +36308262937
- Honlap: