
Kisgyermekkoromtól kezdve a zene szerelmese voltam, sokáig művészi pályára készültem. Az érettségi megszerzését követően azonban mégis más utat választottam: közgazdász végzettséggel HR területen kezdtem karriert építeni. A folyamatos fejlődés híveként erős önismereti fókusszal dolgoztam magamon, coach, valamint Thomas PPA szakértő végzettséget szereztem. Mára 10 év kihagyás után újra aktívan merítkezem a zene által felszabaduló energiákból.
HR vezetőként részt vettem szervezetek építésében, fejlesztésében, eközben mélyebben megismertem és tanulmányoztam az egyes személyiségtípusokat. Hiszem, hogy az emberi erőforrás a szervezet eredményességének a kulcsa: mindenki jó valamiben, én segítek feltárni az erősségeket, és hogy ezeket hol és hogyan tudja a szervezet a legjobban ”használni”, miközben a kolléga is kiteljesedhet. A folyamat során külön figyelmet szentelek a bizalmas beszélgetéseknek, mivel sok esetben a személyes problémák-elakadások az egyéni és szervezeti szintű teljesítményben is érződnek.
„Nem a siker a kulcs a boldogsághoz. A boldogság a kulcs a sikerhez. Ha szereted azt, amit csinálsz, sikeres leszel.” /Albert Schweitzer/
Saját megéléseim, tapasztalataim által szeretnék támogatást nyújtani a hozzám fordulóknak megtalálni a “boldogságukat”, hogy többé ne legyen gátja a valódi sikernek - munkában, magánéletben egyaránt.
Szakmai tapasztalatok, munkahelyek
- HR generalista / vezető
- Life / Business coaching
- Teamcoach / csoportfacilitátor
Tanulmányok
- Közgazdász
- Rendszerszemléletű és megoldásorientált coach
- Thomas PPA expert
- Csoportfacilitátor
Fontos még rólam tudni, hogy
Egyéb specialitás: célzott csapatépítések (50 főig)
- Nyelv:
- magyar
- Régió:
- Budapest
- E-mail cím:
- zsofiakissconsulting@gmail.com
- Telefonszám:
- +36308121578