

Vannak olyan emberek, akik az életüket tudatosan megtervezik, majd lépésről lépesre megvalósítják. Én nem ilyen vagyok.
Hiszem, hogy a világban nem csak előre meghatározott, egyenes életutak vannak, erre példa az én eddigi pályafutásom is. Jogász és közgazdász végzettséggel 18 évet dolgoztam IT területen, jelenleg pedig HR-esként támogatok IT szervezeteket, vezetőket. A coachinggal vezetőfejlesztési eszközként ismerkedtem meg, és az első élmény hatására döntöttem el, belemélyedek ezen szakma rejtelmeibe is.
Az útkeresés, újdonságok felfedezése állandó része az életemnek. Ez megmutatkozik a szakmai életemben, a tanulmányaimban és a hobbijaimban is. Ezen különböző területekről, tanulmányokból származó tudásból, tapasztalatból ered specialitásom: a sajátos rendszerszemlélet. Munkám során az egyik célom e látásmód támogató erőként történő bevonása és segítségével a különféle nézőpontok sokféleségében rejlő erőforrások, lehetőségek feltárása, megmutatása. A rendszerszemléletnek köszönhetően gyorsan meglátom az összefüggéseket, és van bátorságom (akár provokatív, konfrontációt felvállaló módon is) megmutatni ezeket mindazoknak, akik engem választanak és kellő nyitottsággal, bátorsággal rendelkeznek.
Ahogy a magánéletben, úgy a coaching során is könnyedén mozgok a skálák szélső értékei között. Jól érzem magam talpig üzleti feketében és bohokás rózsaszínben is. Ehhez hasonló természeteséggel használom a coaching folyamatban az érzelmeket, ugyanakkor, ha szükséges, a realitások talaján tartom az ügyfelet.
Nemcsak az eddigi szakmai utam, de a kutyázás (agility) is megtanított arra, hogyan hatnak másokra az érzelmeim, hogyan tükrözi vissza egy másik lény az érzelmi állapotomat, a félelmeimet vagy éppen az örömömet, bátorságomat. Ez az egymásra hatás, visszatükrözés – akár tudatában vagyunk, akár nem – megkerülhetetlenül ott van életünk minden szegletében. A coachingban is. Ezért tartom fontosnak a tudatosságot és az önismeretet. Ezért tartom ezt alapvetésnek és szánok rá annyi időt és energiát coachként.
Szakmai tapasztalatok, munkahelyek
- 2023. április - : ExxonMobil Learning Solutions Consultant
- 2021. március - 2023. március: ExxonMobil Resource Manager és belső coach
- 2019. május - 2021. február : ExxonMobil Staff Development Manager és belső coach
- 2014. április - 2019. április: ExxonMobil Project Delivery Manager
- 2010. december - 2014. március: ExxonMobil Integration Supervisor
- 2008. július - 2010. november: ExxonMobil License Management Supervisor
- 2005. április - 2008. június: ExxonMobil Purchase to Pay Analyst
Tanulmányok
- Miskolci Egyetem Gazdaságtudományi Kar: Közgazdász MSc
- Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar: Jogász MSc
- Metropolitan Egyetem Business és team coach
- Cselekvésorientált Csoport és Team Coaching, Watson Coach Iskola
- Business Coach Kft: Executive Business Coach
- Gordon TA: EASC Szupervizor
- Nyelv:
- angol, magyar
- Régió:
- Budapest, Pest megye
- E-mail cím:
- tferencsak@gmail.com