Új sorozatot indítottunk ICF Találkozások – a coaching és más segítő szakmák címmel! A célja, olyan szakemberekkel való találkozás, akik a segítő szakmában egy speciális terület szaktekintélyei, példaértékű, hiteles emberek.  A sorozat harmadik alkalmán a vendégünk Rubovszky György Zsolt lesz.

A „nehéz coachee”

Coachingban arra fókuszálunk, hogy a coacheet segítsük a saját erőforrásai jobb hasznosításában. Annak érdekében tesszük ezt, hogy meg tudja oldani azokat a kihívásokat, amiket az élet sodor elé… legyen ez egy munkahelyi, esetleg vezetői kihívás, vagy egyéb életvezetési elakadás. De mi a helyzet akkor, ha az alapvető iránytűnk „zavarodik meg”. Mi van akkor, ha a szavak, gesztusok, jelenségek észrevétlenül elkezdenek mást jelenteni, mint mindenkinek, és ezáltal olyan zavar kezd megbújni az egyén környezetével, saját magával és így coachával való kommunikációjában, ami gyakran hosszan nem is észrevehető, hiszen ugyanazon „szavakat” használjuk, de észrevétlenül más jelentéssel.

Az a szakmai tapasztalat, hogy az úgynevezett „nagy klinikai kórképek” nem okoznak jelentős kihívást, hiszen egy szkizofreniform pszichózis például minden coach számára észrevehető, és – reményeim szerint – egy azonnali adekvát továbbküldéssel kezelhető is. Ugyanakkor a személyiségzavarok világa egészen szerteágazó problémarendszert takar. Ennek teljes feltárása messze túlmutat egy workshop lehetőségein, de készülök bepillantást és egyfajta kulcsot adni ahhoz, hogyan lehet észrevenni a segítő kapcsolatban rejtett „aknákat”, amik esetleg komoly konfliktusokhoz, a coachee túlterhelődéséhez vagy egy reménytelenül parttalan és frusztrálóan eredménytelen kapcsolathoz vezetnek.

A járvány adta lehetőségek mentén interaktív alkalmat tervezünk, amiben eseteket feldolgozva keressük közösen – szakirodalmi alapokon természetesen – a problematika jobb megértését. A közfelfogás a pszichoanalitkus gondolkodást gyakran az „öreg rendszerek” közé sorolja. Reményeim szerint meg tudom mutatni, hogy a pszichodinamikus szemlélet egy jelenleg is folyamatosan megújuló, korszerű, és valójában a segítő kapcsolatot messzemenően egyenrangúnak és tiszteletteljesnek feltételező gondolati mátrix és hozzáállás.

Rubovszky György Zsolt

Sohasem késő, hogy azzá válj, aki lehettél volna!” (G. Eliot)

Immáron tizenöt éve foglalkozom egyének és közösségek fejlesztésével, kísérésével. Hosszabb időn át voltam felsővezető, a támogatói oldalon pedig elsősorban vezetéstudományi és pszichológiai végzettségeimet hasznosítom, de filozófiai és bölcsész tanulmányaim is hatással vannak a bennem élő mindig nagyobb megértés iránti igényre. Coaching tapasztalatom szerint a pszichoanalitikus és pszichodramatikus módszer nagy segítséget nyújt abban, hogy gyakorló vezetők konkrét mindennapi kihívásait egyszerre szakmailag megalapozottan, ám gyakorlat- és tapasztalatorientáltam lehessen feldolgozni. Így egyaránt alapozható meg egy hosszú távú fejlődés, és szerezhető azonnal készségekbe fordítható tapasztalat. Coachként kimondottan a pszichodramatikus coaching módszerével dolgozom.

Szakmai háttér

Felsővezetői működésem során elkötelezetté váltam az értékorientált közösségi vezetés mellett. A személyes kísérés több területén is tevékenykedem: a forprofit szférában coach, tréner és tanácsadói minőségben, de terapeutakánt is dolgozom az OORI Tündérhegy Osztályán és magánrendelésben.

Gyakori helyzetek, amelyeket coachként támogatok

Szervezeti kultúra alakítása és fenntartása mentén felmerülő kihívások. Felső vezetői kihívások: boardon belül és kívül. Konfliktuskezelés a vezetői csapaton belül. Érzelmi intelligencia és kommunikációs készségek fejlesztése. Vezetői készségfejlesztés.

Utóbbi referenciáimból

Az ICF Találkozásokon való részvételért 2 CCE (Continuing Coaching Education) pont jár.
Nyílt rendezvény, nemcsak ICF-tagoknak. A rendezvényen való részvétel ingyenes.
Időpont: 2020. június 17. (szerda) 14.00–16.00
Helyszín: online tér/Zoom meeting (linket csak a regisztrálók kapják majd meg az esemény napján!)

Belépés

Elfelejtettem a jelszavam