ICF etikai workshop a Nemzetközi Coaching Nap alkalmából

Az ICF nemzetközi szervezete az idei évben indította útjára a Nemzetközi Coaching Napot (International Coaching Day). És bár a járványhelyzet sok mindent változtat a működésünkön, mint például a Nemzetközi Coaching Hét (ICW) is elhalasztódik az év későbbi szakaszára sok más programmal és munkával együtt, vannak dolgok, amik nem változnak. 

Ilyen például az etikus működés, ami mindig jelen kell legyen coach működésünkben. A jelen helyzetben, amikor számos új kihívással kell szembesülnünk az online vs. home office működésben, és a minket, szakmánkat is érintő törvényi változások hatására is talán még nagyobb fókuszt kell az etikára helyeznünk. Ezért döntöttünk úgy az ICF Magyar Tagozataként, hogy május 6-án, az első Nemzetközi Coaching Nap alkalmából egy online webinar keretében szeretnénk ezzel a kiemelt témával foglalkozni.

A workshop 2 etikai CCEU pontot ér a résztvevőknek, ami kiemelten fontos azon minősítéssel rendelkező tagjaink számára, akiknek az év végével meg kell újítaniuk azt. A webinart rögzítjük, és elérhetővé tesszük a tagjaink számára. 

„Az ICF elkötelezett a coaching szakmai minőségének fenntartásában és terjesztésében. Ennek érdekében az ICF elvárja a tagjaitól és a minősített coachoktól, hogy minden esetben tartsák szem előtt az etikai viselkedési normákat, azaz hozzáértéssel végezzék munkájukat.” Idézet az ICF Etikai kódexének Preambulumbából. 

Az ICF Etikai kódexe egy olyan dokumentum, ami meghatározza a munkánk alapvetéseit. Az ICF Global tavaly év végén módosította ezt a dokumentumot.

A Kompetenciafórum során bemutatjuk ezeket a változásokat, beszélünk arról, hogy az új kompetencia modell hogyan kapcsolódik az etikai kódexhez, és igyekszünk megválaszolni minden olyan etikai jellegű dilemmátokat, amit behoztok a workshopra.

A program második felében az év elején hatályba lépett törvénymódosításokat figyelembe véve a végzettség megfelelő használatára fogjuk felhívni a figyelmet legjobb és rossz gyakorlatok mintapéldáin keresztül. 

Gyere el a Kompetenciafórumra, tedd fel a kérdéseidet, és gondolkodj velünk közösen az etikus magatartásról!

Kákonyi Anett, PCC
Az ICF Magyar Tagozata alelnöke

Megrögzött humanitárius vagyok: karitász csoportot vezetek és számos egyéb területen keresem a lehetőséget az embereken való segítésre. Ezért sem véletlen, hogy 16 év után, a pénzügyi szférát magam mögött hagyva, a tréning és coaching területén találtam meg a hivatásom.

2018. január óta az ICF Magyar Tagozatának elnökségében önkénteskedem, és aktívan részt veszek a hazai coach szakma támogatásában.

Hiszem, hogy mindenkiben ott a változás lehetősége, csak meg kell találni a megfelelő utat hozzá: őszinte szembenézés a kialakult helyzettel, nehézségekkel, a megértés elmélyítése, erőforrások megtalálása, felelősségvállalás, döntés és változás!

Csetneki Csaba PCC
Az ICF Magyar Tagozata elnöke 

Mintegy 20 év tapasztalattal rendelkezem a menedzsment tanácsadó és a szolgáltató szférában, melyet az Amrop felsővezetői tanácsadó cégnél illetve a MALÉV-nél szereztem. Tizenegy évig versenyeztem nemzetközi szinten, és jelenleg is aktívan foglalkozom élversenyzők fejlesztésével. Mérnöki és tanári egyetemi oklevéllel, valamint coach – üzleti edző szakirányú továbbképzési szakképzettség oklevéllel rendelkezem. Business, team és sport coaching, tréning és facilitálás területeken végeztem továbbképzéseket Magyarországon, Németországban és az Egyesült Királyságban.

2013 óta vezetem saját független, coaching, tréning és tanácsadás területére szakosodott cégemet. 2014 óta töltök be elnökségi pozíciót a Nemzetközi Coach Szövetség (ICF) Magyar Tagozatában, ahol jelenleg a Tagozat elnökeként támogatom a coaching szakma hazai fejlődését, valamint a Magyar Coachszemle szakmai nagyköveteként is tevékenykedem. Rendszeresen publikálok és tartok előadásokat hazai és külföldi rendezvényeken, mint például a Magyar Coach Egyesület, a Budapesti Metropolitan Egyetem Business és team coach képzése, a Coach Akadémia ACSTH képzése vagy az ICF programjain. Képzett ICF PCC Assessornemzetközi vizsgáztató vagyok.



Az ICF Kompetenciafórumon való részvételért 2 etikai CCE (Continuing Coaching Education) pont jár.
Zárt rendezvény, csak ICF Magyar Tagozata egyesületi tagoknak. A rendezvényen való részvétel ingyenes.
Időpont: 2020. május 6. (szerda) 10.00–12.00
Helyszín: Online tér, Zoom Meeting
.

A linket csak a regisztrálók kapják majd meg az esemény előtti nap este 9 óráig!

Belépés

Elfelejtettem a jelszavam