★✰★✰★✰★✰★✰★✰★✰ ★✰★✰★✰  ÚJ HELYSZÍNEN  ★✰★✰★✰★✰★✰★✰★✰★✰★✰★✰★✰

 

Gyakran használunk jelzőket a szervezeti vezetőkre:

 

A bátor szót ritkábban említjük.

A mai korban már mást jelent bátornak lenni, mint elődeink idején

Bátorság lehet, ha valaki 

 

A Vállalati Klubba egy ilyen vezetőt hívunk.

Arra invitáljuk, hogy dolgozzon magán és kérdésein 2 coach szimultán munkájával.
Így több dolog is láthatóvá válik egyszerre. Hogyan dolgoznak a coachok, milyen különböző módon közelítik meg a témát. Hogyan halad a gondolkodásában a vezető, mi hat rá, mi hasznos számára.
Bátor kísérlet, erős tanuló térben.

 

Meghívott vendégünk, a bátor vezető ez alkalommal:

 

 

Czibók Zoltán,

a két éve alakult DXC Technology magyarországi ügyvezető igazgatója.

 

A szakember végzettségét tekintve mérnök-tanár, 2003-ban szerzett MBA fokozatot. 1997-ban csatlakozott a Digital, majd a HP által felvásárolt Compaqhoz. Ezt követően különböző vezetői feladatokat látott el a Compaq/HP/EDS cégek összeolvadásait követően. 2010 óta vezette a régióban a vállalati szolgáltatások alkalmazási területét, 2014-től pedig ismét a magyar piacért felelt. Irányítása alatt a DXC Technology hazai leányvállalata kiemelkedő sikereket ért el többek között a telekommunikációs, ipari, közüzemi szolgáltató és közlekedés szegmensekben. Az előző évben elnyerték az Év országa elismerést.

 

 

 

 

 

 

 

 

A meghívott coachok, akik a szimultán ülést vezetik:

 

Némedi Andrea ACC

fejlesztési vezető, business coach, soft skill trainer  

 

Pedagógusi és egyetemi kutatói munka után 12 éve váltott az SAP-hoz. Műszaki szakszövegíróként kezdett, dolgozott agilis módszertannal scrum masterként, 4 éve development managerként fejlesztői csapatokat vezet, emellett belső coachként és soft skill trainerként támogatja a munkatársak fejlődését világszerte. Hisz a folyamatos fejlődés lehetőségében (growth mindset), az élethosszig tartó, tapasztalati tanulásban. A legtöbbet a munkatársaitól és a cselekedetei hatásából tanul. Önismeretében a belső békén, csapatvezetésben a bizalmon, megoldásfókuszú brief coachként az egyszerűsítésen, trénerként a résztvevők egymás közti interakcióinak a  biztosításán dolgozik.  

 

 

 

Vass Andrea
coach, képzés-fejlesztési vezető
 

Egyéni, csoport és team coachként is dolgozik. Jelenleg képzés-fejlesztési vezető egy multinacionális vállalatnál. A csapatával idén elnyerték az ICF Magyar Tagozatának Prism-díját, a coaching kultúráért adott évben legtöbbet tett szervezetnek járó elismerést.
Fontos számára, hogy a vezetői szerep mellett gyakorló szakember is maradjon. Régóta meglévő és maradandó szenvedélye a coaching.
Szívesen dolgozik cselekvésorientáltan, ami megengedi, hogy ne csak gondolkodjunk dolgokról, hanem kipróbáljunk és megéljünk lehetséges megoldásokat és kibontakozhasson a kreativitásunk.
Tíz éve jógázik és a mindfulness, tudatos jelenlét a mindennapjai része. Coachként legfontosabb erőforrásának a spirituális úton járás eredményezte belső csendet és az intuícióhoz való hozzáférést tartja, ami lehetővé teszi az itt-és-most-ban történő kapcsolódást, előzetes elképzelés nélkül, tisztán, egyszerűen.

 

 

Az ICF Vállalati Klub rendezvényeinek, a Bátor Vezetők sorozat házigazdája:

 

 

Szabó Gabi, MCC 

https://www.watsoncoachiskola.com/

 

Az ICF akkredtitációjában az elsők között lett Master Certified Coach. A Watson Coach Iskola alapítója és oktatója. Cselekvésorientált szakember, módszertanát a pszichodráma tanulmányaiból építette fel. Több mint 25 éve vezet fejlesztő csoportokat, szervezeti vezetőkkel és szakemberekkel. 2016 óta az ICF Magyar Tagozatának alelnöke. 

 

 

 

 

 

 

 

 

★✰★✰★✰★✰★✰★✰★✰ ★✰★✰★✰  ÚJ HELYSZÍNEN  ★✰★✰★✰★✰★✰★✰★✰★✰★✰★✰★✰

 

REGISZTRÁCIÓ

 

Az ICF Vállalati Klub ezen programja 2 CCE (Continuing Coach Education) pontot ér.

Nyitott rendezvény, részvételi díj 5000 Ft, MCSZ tagoknak 4000 Ft, az egyesületi tagoknak ingyenes.

Időpont: 2019. június 13. 18.00–20.00

Helyszín: Park Coffee and Kitchen, 1031 Budapest, Záhony utca 7. (A Graphisoft park bejáratánál)

 

 

 

Belépés

Elfelejtettem a jelszavam