Egyformán fontos mindkettő a munkában és a magánéletben egyaránt. Az ICF Magyar Tagozata által szervezett HR Brand(em) Konferencián arról beszélgettek a meghívott vendégek, miképpen érik el, hogy cégeiknél a munkatársaik a változó világunkhoz alkalmazkodva újra és újra meg tudjanak újulni. Mit tesznek a vezetők, hogy az új kollégák könnyen beilleszkedjenek és hosszú távon a szervezetnél maradjanak? Mitől függ, hogy hol, miért tartanak ki és maradnak meg tartósan a munkatársak? Ki és hogyan újul meg, lehet-e ezt tanulni? S mi lehet mindebben a coaching szerepe?

Már az előkészületek sok szakmai muníciót adtak minden érintettnek. „Életem egyik leginspirálóbb élménye volt a projektcsapattal való közös munka, hatalmas nagy lendület,  elakadások, majd  újraindulások izgalmas sora jellemezte” – fogalmazott Sebők András ACC, az ICF Magyar Tagozat Gazdasági Igazgatója. “Ami viszont végig megvolt az önkéntes szervezőcsapatban, az a kitartás és a hit egymásban, valamint abban, hogy egy nagyon értékes napot hozunk létre közösen. Ahol valódi találkozások és párbeszédek születhetnek vezetők, HR-esek és coachok között.” – tette hozzá Király Olívia PCC, Kommunikációs Igazgató. Draskóczi Katalin PCC, ACTC, Jószolgálati Igazgató, a konferencia projektvezetője ugyancsak azt emelte ki, hogy már a hangolódó beszélgetések is izgalmas, kreatív energiákkal teli utazást jelentettek számára. Kerekasztalának fókuszába az együttműködések témája került, HR-es szemüveggel – de nemcsak HR-eseknek adtak hasznos információkat. „Igazán magas minőségben voltunk jelen, vezetők és coachok egyaránt, és látszott, hogy a résztvevőket mennyire érdekli, ami a vállalatoknál történik, legyen ez a hierarchia változása, a megtartás, az elköteleződés vagy az értékrend.” – mondta Zilahi Angéla PCC, az ICF Magyar Tagozat Elnöke.

„Az idei témafelvetés kapcsán nem gondolkodtam azon, hogy ugyanazokat a vendégeket hívjam-e meg, mint korábban. Mivel a téma és a vendégek is lojálisak voltak egymáshoz – időről időre összejárnak beszélgetni –, a coachingban szerzett tudatosságuk és egymással való szimpatizálásuk garancia volt számomra a mély, őszinte és hiteles beszélgetéshez. A körülöttünk ülők nem csalódhattak, hiszen remek, nyílt és őszinte, sokféle módon meghaladott önismereti gubancot megjárt hiteles felsővezetőktől tanulhattak tudatosságról, bizalomról és hitről” – összegezte tapasztalatait Németh Bite Barbara MCC

Bodnár Barbara ACC így értékelte a konferenciát: “Profin megszervezett, előkészített és lebonyolított esemény volt, egy nagyon jó hangulatú, a hallgatóságot is bevonó, konkrét, személyes történeteket tartalmazó beszélgetéssé forrta ki magát a meghívott vendégeimmel való kapcsolódásunk. Az online konferenciákon is értékes gondolatokkal gazdagodtam az elmúlt évek során, de most, hogy személyesen találkoztunk, végre a saját bőrömön tapasztaltam, hogy milyen az, amikor közel háromszáz vezető, HR szakember és coach egy teremben ül, hallgat, beszélget és gyarapszik.”

„Mindhárom vendégem tett valami olyan dolgot a szervezetében, ami kívülről tűnhet akár úri huncutságnak is, miközben kiderült, hogy nagyon erős szervezetfejlesztő hatása van. Mindehhez leginkább elszántságra és bátorságra volt szükség” – fogalmazott egy másik kerekasztal kapcsán Kákonyi Anett PCC.

Bátorság kellett például ahhoz, hogy Rohrböck Kinga, a Hintalovon Alapítvány új ügyvezető igazgatójaként transzferálja azt a tudást, amit a for profit szférában szerzett, és kitartson a célok, negyedéves KPI-ok és a tevékenységeik hatásmérése mellett. Bátorság kellett ahhoz is, hogy Szeleczky Noémi fejest ugorjon az ismeretlenbe és az élére álljon a 4 napos munkahét bevezetésének a Libri-Bookline Zrt-nél. És bátorság kellett ahhoz is, hogy Juhász Péter, a Medtronic ügyvezetője arról meséljen egy konferencián, amelynek az a címe, hogy „Akik mellett kitartok”, hogy milyen szempontokat mérlegelve, milyen következményekkel számolva hozunk meg egy olyan nehéz döntést, amikor valaki mellett nem tartunk ki.

A program kapcsán számos pozitív visszajelzést fogalmaztak meg a résztvevők. Dr. Király Zsolt ACC, Dr. habil. Szabó Szilviával képviselte a Budapesti Metropolitan Egyetemet és annak HR képzéseit. „A kerekasztal-beszélgetés során Kovács Krisztina (Magyar Telekom) és Bacsó György (Bayer) társaságában egyebek mellett olyan témákat érintettünk, mint az együttműködések szerepe, a HR és HR szakmai ökoszisztéma, a HR jövője, értékalapú kooperációk, az üzleti szervezetek és egyetemek, illetve oktatási szereplők együttműködésének szükségessége. Igazán inspiráló és elgondolkodtató volt. S nem csak a mi beszélgetésünk, hanem az egész nap is” – tette hozzá Dr. Király Zsolt ACC.

Szász Dóra, a DHL Express HR Igazgatója így fogalmazott: „Nagyon tetszett a konferencia kötetlen hangulata, hogy a közönség valóban a beszélgetés egyik résztvevője volt, aktív kommentekkel és kérdésekkel. Ez adott egy olyan közeget, ahol őszintén és egymáshoz kapcsolódva tudtunk beszélgetni. Tanulságként vittem el különböző identitásformáló jó gyakorlatokat, amit a beszélgetőtársak osztottak meg és a “nem vagyok egyedül” érzést, amit többször is tapasztaltam a kérdések kapcsán, jó megélni, hogy sokan vezetőként hasonló kihívásokkal szembesülünk.”

„A „Magunk választjuk a vezetőinket” című kerekasztalnál élénk beszélgetést, vitát folytattunk” – idézte fel Csanádi Péter PCC. „A témakört két oldalról közelítettük meg: mit tanultunk a korábbi vezetőinktől, akik mellett kitartottunk, akik mellett a kezdeti tapasztalatainkat szereztük – és hogyan hatottak a vezetői credonkra?; valamint hogyan választjuk meg (ki) azokat a vezetőket, akikkel együtt megvalósítjuk a szervezet(fejlesztés) céljait? Az eszmecsere tágította, alakította gondolkodásunkat, az ellenvélemények, másfajta tapasztalatok színesítették az alakuló képet a vezetésről és a szervezetről. A visszajelzések alapján mind a résztvevők, mind a kerekasztal tagjai jól érezték magukat, hasznosnak tartották a beszélgetést”.

A program lezárultával örömmel fogadtuk a résztvevők visszajelzéseit. „Köszönöm, hogy kerekasztal-beszélgetések során megtapasztalhattam a felvetett témák emberi oldalát és a szakmai aspektusát is.” “Minden a helyén volt, pont ott és az történt, aminek történnie kellett!” Mások az esemény humoros, kreatív, szórakoztató, elgondolkoztató és szakmai oldalát emelték ki. 

Göntér Mónika PCC egyebek mellett az esemény kommunikációját értékelte. Kiemelte, hogy “mennyire ügyfélközpontú és jól strukturált volt a szervezés”. 

“A Telekom Székházban megrendezett HR Brand(em) Konferencia évről évre egyedülálló fórumot biztosít a vezetőknek, HR szakembereknek és coachoknak a valódi dialógusra” – fogalmazott Szabó Gabi MCC, az esemény megálmodója. “Valódi beszélgetések ezek, valódi kíváncsisággal egymás iránt, őszinte megosztásokkal – ez adja az esemény óriási értékét.” 

Király Olívia PCC és Kovács Ágnes Lilla ACC

Belépés

Elfelejtettem a jelszavam