Nemrég írtam az énidőről. Arról, hogy milyen fontos is. Aztán elgondolkodtam azon, kiknek jut ebből a legkevesebb. Elég gyorsan arra jutottam, hogy a kisgyermekes anyák azok, akiknek az egyik legnehezebb megtalálni azt a pár percet, ami csak az övék. Persze, nem felejtettem el: nagyon sok férfi és gyerek nélküli nő is dolgozik. De az anyák helyzete mégis speciális. Hiszen az ő esetükben ott van a háttérben a lelkiismeret: biztos jó anya vagyok, ha néhány percre magammal foglalkozom, és nem a gyerekemmel?

Mert minden nő a legjobb anya akar lenni a világon. Az ő gyereke nem fog sírni, a kötődése biztoslesz, a legjobb időpontban fog aludni és enni. És persze egyetlen baktérium sem férkőzhet a kicsiközelébe. Nos, ez a fajta túlbuzgóság szinte biztosan szorongáshoz fog vezetni: Jól csinálom? Jókor? Biztos nem okozok ezzel bajt?

Pedig a képlet ennél egyszerűbb! Elég lenne a tökéletes helyett csak elég jó anyának lenni. Elsősorban azért, mert az újszülött még nem tudja mentálisan leválasztani magát az elsődleges gondozójáról: az édesanyjáról. Ez azt is jelenti, hogy akkor van jól, ha anya jól van, és akkor van rosszul, ha anya rosszul érzi magát. Olyan ez, mint egy szimbiózis, vagy egy únió: anya és gyermeke között.

Ahogy ezt a híres angol pszichológus, Donald Winnicott is hangsúlyozta: az elég jó anya nem egy tökéletes gépezet, hanem sokkal inkább egy olyan személy, aki kiegyensúlyozottságából és természetes, ösztönös képességeiből fakadóan jól tud válaszolni a gyereke igényeire. Persze, nagyon jó, hogy tele vagyunk életmód-tanácsadó magazinokkal, weboldalakkal és facebook-csoportokkal. De mégis az lenne a legfontosabb, hogy az anyának a saját belső egyensúlya legyen a helyén. És ezért kell, kedves anyukák, Önöknek is egy kis énidő! Néhány olyan perc, amikor feltöltik magukat. És aztán megint mehet minden teljes gőzzel tovább!

És még egy! A gyerek két felnőtt ember szövetségébe születik bele. A jövevény érkezése természetesen megváltoztatja a párkapcsolat jellegét. De azt nem kell és nem szabad elfelejteni, hogy a párkapcsolatnak is vannak igényei, és azt is ápolni kell! Vagyis nincs azzal semmi baj, ha valaki azt érzi, kettesben szeretne lenni a párjával vagy a házastársával. Igen, kettesben, gyerek nélkül!

Mit NEM szeretnék üzenni a soraimmal?

[1.]  Nem azt mondom, hogy valaki csak akkor lehet jó anya, ha csinál magának szabadidőt! 

[2.]  Azt sem állítom, hogy innentől kezdve kezdjen el mindenki görcsösen énidőt keresni magának!

[3.]  És azt sem állítom, hogy minden csak fejben dől el. Tudom, hogy kell a segítség. Jó, ha van egy ugrasztható nagymama vagy egy sógornő!

De azt viszont állítom, hogy sokminden múlik a saját hozzáállásunkon! Mert igenis, mindenki lelkének kell olykor egy kis ráncfelvarrás. És azt is határozottan mondom: ne akarjunk mindig tökéletesek lenni. Olykor belefér az, ha türelmetlenek vagyunk a gyerekkel, vagy épp nincs kedvünk játszani vele. Hozzáteszem: ebből is tanul a gyerek valamit.

Szóval! Bátran merjünk tükörbe nézni, és azt mondani: nekem most erre van szükségem! Még ha ez tényleg csak néhány lopott perc is egy napon belül!

[EREDETI CIKK ITT]

F. Takács István
viselkedéselemző | vezető coach

Belépés

Elfelejtettem a jelszavam