Új sorozatunk keretében bemutatjuk nektek az ICF Magyar Tagozata Elnökségének tagjait. Az alábbiakban Vincze Nikolett ACC, a Kincstárnok-Titkár válaszait olvashatjátok.
1.Miért léptél be az ICF-be?
Szerettem volna kipróbálni magam az elnökségben és megnézni belülről a tagozat működését. Független attól, hogy teljesen más pályáról jövök, megszerettem a feladatkörömet és hihetetlen, hogy mennyi tapasztalatot szereztem eddig, amiért rendkívül hálás vagyok mindenkinek, aki támogatott benne.
2.Mikor és hogyan kerültél be az elnökségbe?
Nem olyan rég Kákonyi Anett mondta egy online programunkon, hogy amikor ő sem volt még benne az ICF elnökségébe, egyfajta ámulattal nézte azokat, akik akkor az elnökség tagjai voltak. Valahogy én is így voltam ezzel évekkel azelőtt és sose gondoltam volna, hogy én is egyszer majd oszlopos tagja leszek az ICF Magyar Tagozat elnökségének. Gyakorlatban ez úgy nézett ki, hogy 2019-ben már ICF tagként a MagNet Bankkal közösen vitt CSR programunkon odaléptem az akkori CSR igazgatóhoz (Séra Attilához) és azt mondtam neki:
”Szia Attila, szeretnék a CSR csapat tagja lenni”.
Ő nagy örömmel vette a jelentkezésem, és hamarosan már a jószolgálati csapat részese voltam. Aztán 2020-ban megüresedett a kincstárnok-titkári pozíció, amit ketten a kolléganőmmel megpályáztunk, és igaz a szavazatok aránya nagyon szorosan alakult, végül én lettem a választott. Így 2020 óta, immáron második éve vagyok az ICF Magyar Tagozat titkár és kincstárnoka. De a lényeg: hogy ha van egy álmod, és például ez az álom, hogy bekerülj az elnökségbe, akkor ne hidd azt, hogy lehetetlen, nézd meg az én történetem.
3.Mit szeretsz legjobban az elnökségi munkában?
Egészen perverz módon nagyon szeretem a háttér munkámat. Mostanra tök jól megbarátkoztunk egymással én és a „kis” drága excel táblázataim, merthogy legfőképp ebben dolgozom. Régebben nem voltam ennyire precíz, de ezt a területet is nagyon szépen fejlesztette a kincstárnoki pozícióm, így most már a precizitás, amit a legjobban szeretek ebben a munkában. Imádom, hogy a memóriám sok mindent képes egyszerre észben tartani, és amivel pedig gondjaim vannak, arra ott vannak a különféle emlékeztetők, mint a: telefon, laptop, naptár. ☺
De élvezem, hogy olyan dolgok felett kell döntenünk, amelyek fontosak a coaching szakma alakulásában. Üdítően hat rám, hogy különbözőek vagyunk sok tekintetben. Igaz nincs mindig egyetértés, de a végén közös konszenzusra jutunk, amivel mindenki mindig oké.
4.És mit utálsz (a legjobban)?
A végeláthatatlan olvasatlan e-mailek. Na ezt tényleg utálom. Ha most látnátok épp mennyi bontatlan levelem van… (jelenleg épp tagbeléptetési/megújítási időszakát éljük)
Egy külsősnek talán teljesen hihetetlen, hogy mennyi teendőnk van az elnökségben, és ezek legtöbb része e-mail formájában érkezik hozzánk. Titkárként pedig majdnem minden levelezésre rátesznek, ami teljesen érthető. Azt viszont nagyra értékelem, amikor este megnézem az emaileket és nincs közöttük olvasatlan levél. Ilyenkor még az alvás is édesebb nekem. Igyekszem mindig hamar, legfeljebb pár napon belül válaszolni a tagságtól jövő kérdésekre, de ha ez egy picit megcsúszik, csakis azért lehet, mert sok levelet kapok.
5.Milyen témákkal, kérdésekkel keressen téged a tagság?
Elsősorban én intézem a tagsággal kapcsolatos kérdéseket, mint a beléptetés és meghosszabbítás, nálam vannak az aktív és inaktív tagok listája is. Pár embert leszámítva név szerint tudom, hogy kik a tagjaink és nagyjából mikor léptek be. Hozzám fordulhatnak általános kérdésekben is a tagok, illetve nálam vannak az online programok háttér munkája is (meghívó kiküldése, regisztráltak ellenőrzése, no meg a várólista). Végül de nem utolsó sorban minden pénzügyi feladatot én látok el, ami az egyesülethez tartozik.
6.Mi a küldetésed az elnökségi munkával?
Szeretném Magyarországon minél több emberhez eljuttatni a professzionális coaching megtapasztalását és az ezzel járó magas ICF követelményrendszerét is, amivel mi ICF coachok rendelkezünk. A szakmaiságon túl azt is a küldetésemnek tekintem, hogy igaz mi elnökségi tagok vagyunk, de egyúttal emberek is, így fontosnak tartom, hogy mások lássák a mi emberi arcunkat is, ne csak a szakmai teljesítményünket. Programjaink, etikai kódexünk, jószolgálati tevékenységeink és kompetencia szempontjaink világ szinten és hazánkban is ismertek és elismertek, így az ICF Magyar Tagozatának az elnökségében benne lenni számomra egy óriási megtiszteltetés, de egyben nagy felelősség is, amire kimondottan büszke vagyok.
7.Mi a legjobb élményed, ami az ICF-hez köthető?
A Jószolgálati programjaink, hogy a Jószolgálati csapat tagja lehettem két évig a legszebb élményeim az ICF-nél. Személyesen találkozni emberekkel, kapcsolódni velük, beszélgetni-hallgatni és támogatni őket legyen az civil szervezet vagy egyetemi hallgató, számomra óriási élmény. Igaz, most ezt a pandémia keresztbe húzta, de bízom benne, hogy hamarosan újra lesznek személyes rendezvényeink.
8.Szeretnél híres lenni? Milyen módon?
Csodálom az állatorvosokat. Számomra ez az egyik legnemesebb szakma. Ha híres állatorvos lehetnék, akkor olyan lennék, aki rengeteg állatok életét menti meg nem csak a nyugati, hanem a keleti orvoslással is. Olyan állatorvos lennék, akit a világ legkülönbözőbb pontjain is ismernek, felkeresik és visznek hozzá kedvenceket vagy bármilyen állatot. De ha egy olyan személy lehetnék, aki egyszerre több embernek tud valamilyen módon segíteni, mint pl. a kutató-feltaláló, vagy valamilyen tudós az is fantasztikus dolog lenne.
9.Ha megváltoztathatnál bármit abban, ahogy felneveltek, mi lenne az?
Egy olyan családba születtem bele, ahol a szüleim rengeteget dolgoztak gyerekkoromtól egészen a nyugdíjas korukig. Ez sok szempontból jó volt, viszont sok szempontból nem. Édesapám különösen sokat dolgozott. Tőle tanultam mindent a kitartásról, a küzdésről és a végtelen optimista hozzáállásról. Azonban a sok munkának a velejárója volt, hogy viszonylag keveset láttam őt gyerekkoromban és nem tudtam vele annyit lenni, mint amennyit szerettem volna. Ma már ez megváltozott, sok időt töltök a szüleimmel, de ha vissza lehetne pörgetni az időt, biztosan kérném Apukámat, hogy ne dolgozzon annyit és legyen inkább többet velem, velünk.
10.Van valami, aminek megtételéről régóta álmodozol? Miért nem tetted még meg?
Mindig is szerettem volna egy olyan messzi helyre eljutni, ahol teljesen egyszerű körülmények között vagyok, viszont védett és egzotikus állatokat menthetek vízben és szárazföldön, vagy tengerből tisztítom a hulladékot. Vannak ezekről szóló dokumentumfilmek a tv-ben, amiket mindig ámulattal és vágyakozással nézek. Persze, egy messzi tájon lenni huzamosabb ideig rengetek lemondással jár, de a nemes cél az fantasztikus dolog. Amikor fiatalabb voltam a szüleim nem engedtek külföldre, ma már pedig olyan élethelyzetben vagyok, hogy nem tehetem meg, hogy hosszabb időre itt hagyom a családom. Most már itt van rám szükség, és itthon próbálom ezt az vágyamat beteljesíteni. De nagy álmom még az El Caminó út is, ahol csak én vagyok önmagammal.
11.Mi életed legrosszabb emléke?
Nekem a legrosszabb emlékeim közé tartoznak a középiskolai éveim. Nem voltam valami túl jó matematikából és a matektanáromnak sem voltam kimondottan szimpatikus, aki valamiért úgy látta jónak, ha időről-időre durva módszerekkel megszégyenít engem az osztálytársaim előtt. Ma már nem haragszom rá, sőt, inkább hálával tartozom felé, hiszen neki is köszönhetem, hogy meglett 2016-ban a második diplomám a Műszaki Egyetemen és most az egyesületnek lehetek a pénzügyi felelőse is.
