Az Év Coacha 2014 pályázat nyertese: Nemes Antónia ACC! Gratulálunk!

A szakmai zsűri összefoglalója (Turai Léda MCC, Horváth Tünde MCC, Delevic Zita PCC, Mezei Andrea PCC)

A 2014-es ICF „Az év coach-a” pályzatra érkező szakmai anyagokat, összességében igen magas színvonalúnak találtuk. Örömmel állapítottuk meg, hogy nehezen tudunk dönteni.  Az esetek különböző területekről jöttek  a for profit, non-profit szférából egyaránt, és egészen széles és sokszínű műfaji és módszertani skálát öleltek fel. Az üzleti, vezetői és life coachingokon belül is voltak hosszabb és egy-két alkalmas egyéni, páros és team coaching esetleírások. A coach-ok a legkülönbözőbb módszertanokat sorakoztatták fel a solution focus coachingtól, a gestalt elemeken át, az integrál szemléletig. 
Különösen érdekes szakmai utazás volt idén a zsüri tagjának lenni! 
Ezuton is gratulálunk minden pályázónak köszönjük az erőfeszítést, mind a kiíróknak mind a pályázóknak, mert úgy érezzük, hogy maga a pályázat hozzájárul szakmai közösségünk erősödéséhez, a hazai coach szakma fejlődéséhez, amit az idei pályázatok szakmai színvonala is egyértelműen bizonyít.

Indoklás:
3 fő szempontot jártunk körül a közös döntésünkkor:

  1. A módszertan tetten érhető-e és mennyire természetes módon illeszkedett és vitte előre a folyamatot. Hogyan és milyen mélységben jelentek meg a coach kompetenciák a folyamatban.
  2. Honnan hová jutott a folyamat.
  3. Mennyire volt önreflektív a coach.

Mindezek fényében egy érett személyiség és egy érett coach rajzolódott ki számunkra a pályázó személyében.

Szívből gratulálunk neki, és további sok, hasonlóan szép munkát kívánunk!

Az Év Coacha 2014 pályázat nyertese: Nemes Antónia, akinek az esetleírása a 6. számú az alábbiak közül:

1. pályázat

2. pályázat

3. pályázat

4. pályázat

5. pályázat

6. pályázat

7. pályázat

8. pályázat

9. pályázat

10. pályázat

11. pályázat

Belépés

Elfelejtettem a jelszavam